Rákerestem. Több keresőben is. És nincs.
Pedig... Pedig én igenis ilyet szeretnék, ha törik, ha szakad. Bár a lényeg éppen az, egy ilyen napon, hogy semmi se törjön vagy szakadjon. És a legtöbb menyasszony hónapokig, akár több, mint egy évig is tervezi az esküvőjét, hogy aztán a nagy nap valóban tökéletes legyen. Mert ez egy olyan esemény, amire (jó esetben) egész életünkben emlékezünk, és tényleg fontos, hogy olyan legyen, ahogy megálmodtuk, mégpedig zökkenőmentesen.
Én a következőképpen álmodtam meg az esküvőm: egy csodálatos nap, amikor semmi mással nem kell foglalkoznom, semmi sem mehet rosszul, és fesztelenül, szabadon ünnepeljük a szerelmünket, a család(ok) és a barátaink körében, akik szintén velünk örülnek, és őket sem zavarja semmi...
Valahogy mindig azt éreztem, hogy az óremű pontossággal összeszerkesztett, habos, hófehér, virágkompozíciós és ünnepi menüs, zenekaros, pincéres esküvő nálam nem ez a kategória. Túl sok mindenen kell izgulni, előtte és közben is, és ha valami nem úgy sikerül, ahogy kellene, tudom, nagyon elszomorítana -- egy ilyen napon!
Lehunytam tehát a szemem, és elképzeltem, mi lennék, ha bármi lehetnék. Milyen menyasszony lennék? És lelki szemeim előtt (mondom, a másikat becsuktam) megjelent egy virágos rét, rendetlenül, kuszán, és szaladtam át rajta gyönyörű fehér ruhában, ahogy a hajam fújta a szél...
Aham. Gyorsan jegyzetelni kezdtem. Persze a rét elég kockázatos dolog, hiszen hova teszi az ember a vendégeket (felteszem, nem akar mindenki ott rohangálni, mint a veszett birkák...), az ennivalót, és mi van, ha elered az eső? De a szabadtéri esküvő gondolata megmaradt. Tehát már volt egy képem, ezt kellett csak a realitás talajára ereszkedve megvalósítható formába hozni...
Utolsó kommentek